Már jó ideje kellett volna kicsit kikapcsolódni... Az ember míg nem öregszik meg egy bizonyos szintig azt hiszi kamu, hogy nem tudnak leállni a melóval mások. Aztán jönnek a belső motivációk meg a külső kényszerek és azt veszed észre, hogy rohadtul nem így éltél még pár éve.
Na mindegy, ez is egy tanulási folyamat, újra kell tanulni a henyélést is. Mondjuk ez a mai nem pont az volt... Mivel a GPS itthon maradt, tracklog nincs.
Röviden azért összefoglalnám: Pécelig kivonatoztunk, aztán irány fel a dombra a turistajelzésen. Elértünk az utolsó "civilizált" portáig is, majd pedig jött az övön aluli kaptató. Gyalog azért minden más, mint bicajjal, ezt valahogy mindig megjegyzem a magam kárán. Érdekes, hogy mindig újként hat rám a tapasztalat!
Pécel végében végigmentünk a patakos kanyarig a hegyen, közben tapogattunk mohás tövű "zoknis" fát, és harcoltam kerítés mögötti kutyával is. Továbbá sikerült útba igazítani egy tegeződős audist, hova menjen kirándulni a négyéves gyerekével...
Isaszegig még találkoztunk a LEKÜZDHETETLEN SZURDOKkal és még ∞ darab kutyussal is. Ja és ittunk az ivó utca sarkán, gondoltuk ez egy helyi szokás, nem akartunk tiszteletlenek lenni ugye.
Aztán Isaszegre érve úgy 10-15km lehetett a vége, de már úgy le voltunk amortizálva, hogy Gödöllő nem vonzott annyira. Úgyhogy megvártuk a vonat, amely nyilván előttünk ment el. A várakozás sem volt eseménytelen: kielemeztük a helyi kerékpár szekuriti szokásokat (gagyilakat drótkerítéshez kötve, stb.), ismerkedtünk a lokális minoritások szubkulturális vonásaival és még visszafelé működő gőzmozdonyt is láttunk, mielőtt végre hazajöhettünk a kölniillatba.
Remélem ezentúl minden Húsvét hétfőt ilyen formabontóan sikerül átvészelni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése